



Ha már ezt a részt olvassa, akkor megtette az első lépést saját honlapja-weblapja felé, hiszen megszületett az elhatározás. A honlap ma már nélkülözhetetlen minden vállalkozásban, tekintsen rá úgy, mint elektronikus névjegyére, katalógusára, tájékoztatójára, amely mindig naprakész, friss információkat tartalmaz.
- Gondolja át, hogy mi a honlapjával a célja, de annál feltétlenül részletesebben, mint hogy „megismerjék szolgáltatásaimat, termékeimet, cégemet...”. A honlap célja lehet a profit növelése, illetve megtartása, új ügyfelek szerzése és a meglévő ügyfelek kiszolgálása, ügyfél adatbázis építése online regisztrációval, PR, reklám vagy márkaépítés.
- Meg kell határozni azokat a szolgáltatásokat, termékeket, amelyek a bevételeink legnagyobb százalékát képviselik, illetve amelyekből a legnagyobb hasznot szeretnénk termelni.
Miután ez megtörtént, már meg is van az alap a honlap kezdőoldalához! A szolgáltatás, termék pontos definiálását követően rendelkezésünkre állnak a kulcsszavak, amelyek alapján kiválasztjuk azokat a keresőszavakat, amelyekre a honlapot optimalizálni fogjuk. (keresőszavak = amit Google-be írunk, ha keresünk valamit. Sokszor nem csak egy szó, hanem több szóból álló kifejezés.)
- Tegye ezt meg a többi szolgáltatására és termékére is, így meglesznek a többi menüpontjai, keresőszavai is a honlapjához.
- A következő lépésben minden egyes menüponthoz meg kell szerkeszteni egy kb. egy oldalas szöveget. A Goolge áttért a tartalom orientált keresésre, ami annyit jelent, hogy azokat a honlapokat részesíti előnyben, amelyeken sok és tartalmas szöveg található, amely releváns a kulcsszavakkal. Tehát csak egy minőségi tartalommal lehet jó pozíciót szerezni a keresők találati oldalain. Minél több honlap működik az adott témakörben, ez annál nehezebb, ezért javasoljuk, hogy kérje ki véleményünket.
- Ki kell választani a tartalomhoz, tervezett design-hoz illeszkedő képanyagot, fotókat, videókat.
- Miután megvan az alapunk, elkészítettük a honlap vázát, tartalmát, a szakemberek megkezdhetik felépíteni a honlapot, amely így teljes egészében kiszolgálja célunkat, és igazodik cégünk eddigi arculatához.
(Nagyon sokan fordítva gondolkodnak, először keresnek egy honlap ötletet, vagy egy profi grafikussal készíttetnek egy tervet, és ezt megtöltik valamilyen tartalommal. Ezek általában azok a honlapok, amelyek nagyon szépek, csillognak-villognak, de megfelelő minőségi tartalom, információ hiányában a keresők hátrasorolják őket, a látogatók pedig elkerülik...)
